Kedves blogfeleim az Úrban!

Idemásolom egyik társunk önkéntes felhívását, mert (bár országszerte mindenhol elkélne a segítség) itt szükség lehet ránk.

Sárkánypotty (Dragon's drop) ide:


 

Mikor tegnap bent voltunk a PIC-en, megtudtam, hogy az osztálynak sikerült egy plusz helyiséget szereznie.
Ez még mindig nem a szülészet épületében van, de mégis sokkal-sokkal közelebb, mint a gyermekosztály, fent a hegy tetején, ahol az anyukák eddig az alagsorban meghúzhatták magukat a tejkonyhán, gyakorlatilag jogcím nélküliként.

Merthogy az anyukáknak van szánva a rész!

Aki olvasott régebbi bejegyzéseket, talán el tudja képzelni a jelenlegi helyzetet: elég rémes..

Nyáron levegőtlen, dögmeleg, télen hideg; kényelmetlen padokon, ahol semmit nem lehet csinálni, pihenni legkevésbé; a gyerekekhez meg, ahányszor megy az ember, hegyre fel, hegyről le..
Az első két-három nap, mikor még azért ténylegesen a pihenést, fekvést javasolják, - és ugye ezek a babák majdnem mind császárral születnek, ha esetleg nem, akkor is hatalmas gátmetszéssel, viszont ma már a császárost is ki kell rakják a harmadik napon, hogy majd otthon pihen, - ketten kellettek, hogy felvonszoljanak, későb meg én húztam az utánam következőket..

De ennek szerencsére, úgy néz ki, vége, mert lesz a PIChez közelebb új mamaszoba, illetve kettő is, egy nappali rész, amiből nyílik majd egy hálóterem, és egy wc-zuhanyzó.

Hálóterem!
Vagyis aki frissen szült, de már kirakták, vagy a baba súlyos állapotban van, esetleg messze lakik, ott is alhatna, ez fantasztikus!
És saját mosdó, nem is ragozom, mivel jár hónapokig a közös kórházi mosdót használni egy nőnek! 
:-(

Viszont, csak a helyiségek lettek kiutalva, berendezni hozott dolgokból kell.

Így nagyon szépen kérek mindenkit, hogy ha az alábbi dolgokból van felesleges, akkor ne dobja ki, ajánlja fel, mert sok anyuka járja meg ott a poklot, egy kanapét igazán megérdemelnének mindannyian!

A szobákban még körülbelül egy hónapig az eredeti osztály holmijait fogják tárolni, tehát majd április végétől lehet legkorábbn behurcolkodni!


Tehát, ami kéne:

fotelek, székek, fotelágyak, ágyak
asztalok
éjjeliszekrények
polcok
olvasólámpa
(pokróc, párna)
hűtőszekrény (enélkül nem üzemelhet a dolog, mert a tejeket hűteni kell)
mikró, vízforraló, kávéfőző, ilyesmik, mert ellátást a PICes anyukák egyáltalán nem kapnak, nincsenek felvéve, mint a gyerekosztályosok, hiszen nem lehetnek a babával
tv, ha volna akármilyen, szuper lenne! (persze egy rádiósmagnó is nagy segítség..  ) :-)
csaptelepek
zuhanytálca, zuhanyrózsa (eredetileg 2 wc van, abból egyet zuhanyzóvá kell alakíttatni, hogy bent lehessen aludni)
+bármi, amitől barátságosabb lesz a hely, vagy úgy gondolod, hasznát vehetik, örülnének neki


Kérlek, ha tudsz segíteni, szólj nekem, vagy megadom a PIC telefonszámát, és hogy kit kell keresni!
Ha esetleg van saját blogod, és megtennéd, hogy tudatod az olvasóiddal, hogy mi a helyzet, az is szuper lenne, hátha eljut valakihez, aki épp rendelkezik ezekkel a dolgokkal..


Mindenkinek köszi!

A bejegyzés trackback címe:

https://iusmurmurandi.blog.hu/api/trackback/id/tr161879114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása