Előző posztomban esett már szó a Napkeleti Bölcsekről, kiknek napja a karácsonyi ünnepkör utolsó jeles napja.
Epifánia azonban nem csak az ő ünnepük és névnapjuk. A szálak ismét messzire vezetnek… Kezdem a Wikipédia megfelelő szócikkeivel.


Epifánia
A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában január 6-án ünnepelnek, ám a római katolikus egyházban sok helyen a legközelebbi vasárnapra tolják el az egyházi ünneplését. A nyugati kereszténység minden évben ekkor emlékezik meg a napkeleti bölcsekről – a hagyomány szerint a nevük: Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Ezeknek a neveknek mind január 6-án van a névnapja. A keleti keresztény egyházak Jézusnak a Jordán folyóban Keresztelő Szent János által való megkeresztelkedését ünneplik ezen a napon. (Az ónaptárat használó keleti keresztény egyházak a Gergely-naptár szerinti január 19-én tartják, mivel a Julianus-naptár jelenleg 13 nap késésben van a Gergely-naptárhoz képest.) Vízkereszt ünnepe a „karácsonyi tizenketted” (tizenkét napos ünneplés) utolsó napja és a farsang kezdete.
Az epifánia a görög epiphaneia, επιφάνεια szóból ered, amelynek jelentése „megjelenés” (a φάινω „megjelenni, feltűnni” igéből). Ezen a napon a nyugati egyházakban három eseményt ünnepelnek: a napkeleti bölcsek vagy a hagyomány szerint háromkirályok (Gáspár, Menyhért és Boldizsár) látogatását a gyermek Jézusnál, Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban, valamint az általa véghezvitt első csodát a kánai menyegzőn. Jézus megkeresztelkedésének emlékére a katolikus templomokban vizet szentelnek, s ebből a hívek hazavihetnek valamennyit.
Maga a szó már korábban is vallási jelentést hordozott, a régi görögöknél „Epiphanes” volt a jelzője azon isteneknek, akik megjelentek az embereknek; mint például Zeusz, Athéné, Hermész, Héra, Poszeidon, Démétér, Héphaistos, Aphrodité, Arész, Artemisz vagy Hesztia. Összesen egy tucatnyi istenséget illettek e szóval, őket nevezték Olümposzi Isteneknek is. A tucat sok egyéb jelentést is hordozott persze, a teljesség száma is volt – és Epifánia ünnepe a Karácsony első napját követő tizenkettedik nap – mikor a napok hosszabbodása (a téli napforduló ígéretét betartva) már érezhető. A keresztény-keresztyén ünnepnek ugyan semmi köze sincsen az ókori vallásokhoz, de az ünnep másik neve – Theophánia, „az Isten megjelenése” – utal a szó eredetére.
 

 
Természetes, hogy e naphoz is sok hagyomány kötődik. Közülük való a „Királyok lepénye” vagy süteménye, aminek nem is annyira a készítési módja különleges, mint eredete.
Az ókori Rómában december végén – január elején tartott Szaturnália ünnepeken szokásban volt, hogy egy rabszolgát „egynapos királlyá” választottak. Olyasféle volt ez, mint később a „bolondok napja” vagy akár az iskolákban mai napig élő áprilisi „fordított nap”. Ennek a fordított napnak, mikor az úr-szolga viszonyok felcserélődtek, akkori értelme a „baljóslatú napok” kijátszása volt: vigye el más a balhét…
Egyes források szerint a „Saturnalicius princeps” kiválasztása úgy történt, hogy egy süteménybe egy nagyszemű babot rejtettek. Akinek ez a sütemény jutott, az lett az egynapos (pünkösdi?) király, akinek aznap minden kívánsága teljesült. Még az urának is parancsolhatott. Sok öröme nem telhetett benne: a legrégebbi időkben a nap múltával feláldozták – később csak egyszerűen „visszaváltozott” rabszolgává.
A magyar Wiki kicsit másképpen tudja:
A Saturnalia ünnepeket az ókori Róma lakói december 17-én, a téli napforduló idején, az őszi vetés befejezésekor, Szaturnusz isten tiszteletére ülték meg - a hagyomány szerint az uralkodása alatti boldog aranykornak az emlékezetét erősítette.
Eredete Görögországon át Mezopotámiába nyúlik vissza. A sötétség felerősítette az emberek félelmét a haláltól, és az elmúlással éppen a nemiség alternatíváját állították szembe: emberek nagy lakomákkal, ivászatokkal, tánccal, zenével ünnepeltek. Egyes munkák tiltva voltak, és megajándékozták a szolgákat. A házakat feldíszítették örökzöld borostyánnal.
Szabályozása a császárok korára esik. Augustus 3 napot engedett, Tiberius és Caligula is megtoldották egy-egy nappal. Amikor nem szabályozták, az ünnep általában több mint egy hetessé növekedett és december 25-én ért véget. A császárok a nép mulatságáról is gondoskodtak: cirkuszi versenyek, gladiátorjátékok és alakos felvonulások követték egymást, amelyek a bolondok ünnepe, karnevál és más ünnepek ősképéül tekintendők.
A vigasságnak része volt, hogy a társadalmi rangok is felfüggesztésre kerültek erre az időre. Mivel nem volt hivatalos ügyintézés és munka, a rabszolgáknak megengedték, hogy urakként viselkedjenek, a gazdáik meg szolgálást játszottak.
Az egész idő alatt teljes munkaszünet és korlátlan jókedv uralkodott. A gazdagok a szegényeket megvendégelték, a rabszolgák láncait leszedték, a cselédek az uraság asztalához ültek. A gazdagok rózsával koszorúzták fejüket, a családtagok apró ajándékokkal kedveskedtek egymásnak (lásd: karácsonyi ajándékok).
A rómaiaknál hivatalosan tiltották a rendkívül népszerű dobókocka-játékot, nehogy elkockázzák utolsó tunikájukat is, ám a valós ok, hogy ne profanizálják azt, ami egykor szent volt.
A Saturnaliákon, az évkezdő-évzáró ünnepségeken viszont szabad, sőt kötelező volt a kockajáték. A lakomákon ott elnökölt az egykor feláldozott bűnbak utóda, a Saturnalia-király, akit kockával sorsoltak ki.
 

 
Akármint volt is, a süteménybe rejtett „mag” avagy „bab” továbbra is fennmaradt – mint népi hagyomány. Még az is előfordul, hogy – mint néha az antik Rómában – egy kisgyermeket bebújtatnak az asztal alá, s ő mondja meg, ki kapja a következő süteményt – ma inkább a lepény-sütemény következő szeletét. A gyermek ilyenkor a mediátor, avagy orákulum szerepét tölti be.
Innen veszi eredetét még a már említett „Bolondok napján” (Fête des Fous, Feast of Fools) kívül a Karnevál Hercege és Hercegnője szerepköre is. Különös tekintettel arra, hogy az ünnep másnapján kezdődik a farsangi szezon.
 

 
A Királyok Lepénye Franciaországban - és Spanyolországban is - általánosan elterjedt sütemény – egyben az egyik legrégebbről fennmaradt sütemény-név. Maga a hozzá kapcsolódó szokás – amit annak idején (sok más ottani szokással együtt) Pif és családja kalandjaiból ismertem meg – híven őrzi római eredetét.
A süteménybe egy szem babot, vagy újabban porcelán, majd műanyag jelzést rejtenek, és aki a szeletében megtalálja, az lesz a nap Királya… aki még Királynőt is választhat magának. Kívánságait a jelenlévők teljesíteni tartoznak – persze józan keretek között. A szeleteket vágó háziasszony (vagy férfi) sorra kérdi az asztalnál ülők közül kijelölt személyt (gyakran a legfiatalabbat), kinek adja a szeletet. A kiválasztott néha kötelezettséget is kap: a következő süteményt neki kell beszereznie.
Mára már ez a szokás is „iparosodott”, a boltban megvásárolható süteményhez papírkorona jár. Régebben sok család készíttetett erre a napra valami jelképes - és néha nemzedékeken át öröklődő -  koronafélét, de mára ezek már ritkák. De maradjunk a régi, házi készítésű sütemények divatjánál.
Azoknak, akiket érdekel, adok egy rövid receptet is – garancia nélkül, hiszen bevallom: még sohasem készítetem ilyet.
 

A receptúrát egy videóban leltem:
 

                2 csomag vajastészta
                1 tojás sárgája
              80 gr vaj
                2 egész tojás
            125 gr porrá őrölt mandula
            100 gr cukor
A megpuhított vajat blansírozzuk tisztítjuk (Ghí), majd az őrölt mandulát és a cukrot hozzáadva alaposan elkeverjük. Hozzáadjuk a két egész tojás felvert habját. Ízesítsük három csepp vanília kivonattal és kevés citromlével.
Az edényben terítsük ki az egyik tésztalapot és villával szúrkáljuk meg. Öntsük rá az elkészített tölteléket, rakjuk bele a magot (babszemet). Helyezzük rá a másik tésztalapot és a kettő szélét hajtsuk egybe. A tetejét kenjük meg a tojás sárgájával. Egy késsel keresztirányban karcoljuk fel a tetejét. A sütő tíz percnyi előmelegítése után süssük 30 percig közepesnél erősebb fokozaton.
Francia lapon talált másik recept:
                2 csomag vajastészta
                5 mandarin
            160 gr porrá őrölt mandula
                4 tojás
            170 gr cukor
                2 mandarin héja
              50 gr vaj
Préseljük ki a mandarinok levét. Egy lábasban keverjük el a mandulával és a mandarinhéjakkal. Nagyjából három percre tegyük a sütőre. Keverjük össze egy salátástálban a tojásokat, a cukrot, majd a mandarinok langyos levét. Jól keverjük el. Aztán az egészet tegyük vissza rövid időre a tűzre. Végül tegyük hozzá a már meglágyult vajat és hagyjuk kihűlni.
Terítsük ki a két leveles tésztát, az egyiket tegyük a tortasütő formánkba. (Ami ugye kerek és alacsony peremű - mint az ottani gyümölcstortáké általában.) Tegyük rá a mandarinkrémet és el ne felejtsünk bele magot/babot tenni. Eztán fedjük le a másik tésztával és dolgozzuk össze a széleket. A tetejét vonjuk be egy tojás sárgájával, hogy a tészta aranyszínű legyen és díszítsük rajzolatokkal ízlés szerint. Nagyjából 20 percig süssük 210 fokra melegített sütőben.
Hidegen vagy melegen is fogyasztható - csak el ne felejtsük a Koronát!
 

(Valamint NeVaMeSz szíves segítségével, konzultációjával)

 

Időközben alkalmam nyílt egy szelet eredetit megkóstolni. Olyasféle volt a tésztája, mint a túrós batyué, mikor leveles. A dobozban volt 2 db összeállítható papírkorona, az egyik fève elő is került...

Mindazonáltal nem múlt fölül néhány régről ismert magyar házi süteményt. De ha házit ehettem volna friss melegen, talán... :-)


 Új cikk:

Így mulat egy flamand úr

2012. július 27. 17:13 Romek Dóra

Az újév hatodik napját a Háromkirályok és a Vízkereszt ünnepeként tartjuk számon. Ez azonban nem mindig volt így, ugyanis ezen a napon Jézus születése napját is ünnepelték, ahogyan azt a keleti egyházban ma is teszik. Mivel az első követők számára nem volt fontos Jézus születésének éve és napja, az evangéliumok által említett különböző történelmi események tág teret adnak az utólagos találgatásoknak és eltérő véleményeknek.

Ma úgy gondoljuk, hogy Jézus nagy valószínűséggel időszámításunk előtt két évvel született. Az év mellett azonban a nap is kérdéses. Az egyház már a korai századokban megünnepelte Isten ember képében való megjelenését, méghozzá január 6-án. Ezen a napon Epifánia néven ünnepi lakomát tartottak. Az elnevezés – ami megjelenést, jelenlétet jelent – egyszerre utal Jézus születésére, mint Isten fizikai megtestesülésére, illetve a Jézus megkeresztelésekor leszálló galambra, mint a Szentlélek fizikai megjelenésére. Amikor 350-ben I. Gyula pápa Jézus születésének napját december 25-re tette, akkor ez a bizonyos ünnepi lakoma is áttevődött erre a napra, az ünneplés pedig egészen január 6-ig, tizenkét napon keresztül tartott.

Ugyanerre az időszakra – a téli napfordulóra és az azt követő napokra – esett néhány pogány ünnep is. Alexandriában és környékén január 6-án ünnepelték a pogány Aion isten születését, akinek anyja szűz volt, és akinek megszületésekor egy csillag emelkedett fel az égbe. Rómában pedig az év legrövidebb napján – amely a Julianus-féle naptár szerint december 24-re esett – ünnepelték a nap visszatérését az ősi pogány napisten, Mithrász fesztiválja keretében.

Flandriában, ahogy Európában több katolikus országban is, a tizenkét karácsonyi éjszaka ünnepe kiváló alkalom volt arra, hogy családok – beleértve a kiskorú gyerekeket is –, rokonok, barátok, inasok együtt egyenek, igyanak, szórakozzanak. A tizenkettedik estét a „babkirály lakomájának” is nevezték. A tradíció szerint Antwerpenben ilyenkor sorsot húztak, így jelölték ki a lakoma különböző szereplőit. Mindig volt egy király, egy királynő, egy énekes-zenész, egy udvarmester, a többiek voltak a vendégek. A király, akit a sorshúzás után háromszor emeltek a levegőbe, ünnepélyesen körbejárta a házat, krétával kereszteket rajzolt a padlóra és a szemöldökgerendára, hogy ezzel távol tartsa a gonosz szellemeket.

Egyes helyeken ezeket a cédulákat süteménybe rejtett bab vagy pénzérme helyettesítette – aki megtalálta az elrejtett „kincset” a süteményben, az lett a tizenkettedik éjszaka királya és ő választhatta ki „udvartartását.” Az erre a lakomára készített süteményből azonban nem csak a vendégek részére szeltek, hanem rendszerint kapott egy szeletet Jézus, Mária és a három napkeleti bölcs is, akik az akkori hit szerint a betegségek, a rossz idő és a gonosz ellen is megvédték a ház népét. Szokás volt az is, hogy ezen a tizenkettedik karácsonyi éjszakán a kéményen keresztül kémlelték az eget, és ahány csillagot találtak, annyi pohár bort kellett elfogyasztani.

Forrás:

http://www.mult-kor.hu/20120727_igy_mulat_egy_flamand_ur


 2015 decemberének végén olvastam egy Teletext bejegyzésben a sütemény spanyol változatáról - melybe az élelmes süteménykészítő mester valami nyereménytárgyat süt - természetesen mind közül csak egyetlen darabba. Több városban is nyertek - egyvalaki több száz Eurónyi bónt…

Természetesen feljegyeztem a sütemény nevét - és rá is kerestem. Itt vannak a Wikipédia linkjei  a "Roscón de Reyes" címszóhoz - ha valaki többre is kíváncsi:

https://es.wikipedia.org/wiki/Rosc%C3%B3n_de_Reyes

https://fr.wikipedia.org/wiki/G%C3%A2teau_des_Rois

Itt megemlítik, hogy a hagyományt exportálták New Orleans-ba is, mely várost a franciák még mindig "Új-Orléans"-nak (La Nouvelle-Orléans) hívják. Ott honos neve "King cake"

Végül a legrövidebb: https://en.wikipedia.org/wiki/Tortell


A bejegyzés trackback címe:

http://iusmurmurandi.blog.hu/api/trackback/id/tr532561914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

skandikamera · http://skandikamera.blog.hu 2011.01.05. 10:41:01

Köszi az érdekes leírást-receptet!

U. I. "Vizes képeim" remélhetőleg pótolják a vízhiányt.

:-))

fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2011.01.05. 18:33:46

Mormogi, köszönjük a (most is) szerteágazó posztot.
Magam nem hallottam még erről a süteményről, meglepve vettem tudomásul, hogy attól ez még van. Mi lehet akkor a nagyvilágban!?
Na, mindegy.
A karneváli szezont várom; régebben szerettem mulatságokba járni, farsangolni. Ma már csak a tudósítást nézem mások jó kedvéről. És mindig Zeffirelli Shakespeare-filmje ugrik be, illetve a báli jelenet a Romeó és Júliából.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.01.05. 21:03:04

@fiam: Pedig igyekeztem rövid(ebb)re fogni :-) Pedig nem csak Galliában maradt fenn e szokás :-)

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2011.01.06. 10:57:26

@Mormogi Papa:
Kösz az információkat.
Szerencsére nálunk nincs epifámiaőrület, mint az olaszoknál, az itteni gyerekek nyugton maradhatnak.
Nincs ajándékozás...!
Ha szokás ÁÁÁmerikából jönne meglehet, más lenne a helyzet, mert a szivecskés baromságot nem úsztuk meg, az is lesz hamarosan.

A receptet külön köszönöm - ezt a mai napon megcsinálom.
Legszívesebben a kemencében tenném, de kiváló német találmány, semmi meleget nem ad, nyáron is lehet benne akár folyamatosan sütni, főzni, most külön be kéne fűtenem hozzá a konyhában.
Mandulám nincs, csak rengeteg dióm, hát most abból lesz a keverék, és nem rakok bele semmi porcelánt, mert messze van a fogorvos.
Insz...

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.01.06. 13:49:11

@inszeminator:
Igazán bölcs döntés :-)

Arra emlékezem, hogy nagymama süteményében egyre több dióhéjat találtunk… Várom a beszámolót.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.01.10. 15:25:21

@inszeminator: Felhatalmazásod nélkül, de a többiek érdekében közlöm: a diós verziót nem találtad jónak. Fogorvos nélkül sem…
Az a "vajastészta" is kétesélyes még nálam, de nem vagyok szakfőzőkanál :-)

Attilajukkaja 2012.05.21. 16:38:42

Hat ez nagyon erdekes volt! Ha nem hivod fel ra a figyelmemet, soha az eletben nem tudom meg a sztorit!
Koszi! :o)