Mormogi Papa 2011.03.25. 21:45

Zlín - az ötlet.

Nagyon kevés a mondandóm, a képek beszélnek. Helyettem is.

Zlín városában évente megrendezik a gyermek- és ifjúsági filmek filmfesztiválját. Kitaláltak valamit, hogy egyszerre népszerűsítsék, hangsúlyozzák a filmszakma művészet jellegét – s nem mellesleg, hogy némi pénzmagot is szerezzenek.

Az ötlet: felkértek néhány képzőművészt (a dolog jellegéből adódóan főként, de nem kizárólag festőket-grafikusokat), hogy készítsenek a fesztivál számára felajánlott műalkotásokat. Az egyetlen kikötésük, hogy szerepeljen valamilyen formában benne a nyolcadik művészet attribútuma, a csapó.

A műalkotások sok nézőt vonzanak (bár nem mindegyik gyermekekhez szóló – vagy épp’ ezért?) és a fesztivál alatt elárverezik az egyedi alkotásokat. Nem is fillérekért... A 2010-es fesztivál alkalmával  134 kép kelt el, összesen 2.143.000,- Cseh Korona értékben. Mai árfolyamon ez 23.315.840,- Forintnyi összeg. A Fesztivál 2010-ben ünnepi, ötvenedik alkalommal került megrendezésre – de a 2006 óta feltett adatok szerint a „bevétel” nem volt kiugróan magas, inkább visszaesett egy kicsit az előző évihez képest.

A fesztivál honlapján majdnem 130 alkotás nézhető meg negyvenes galáriákban. Néhányat ideteszek a múlt évben begyűjtöttek közül. Jó szórakozást !

 

 

 

 UPDATE:
 
 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://iusmurmurandi.blog.hu/api/trackback/id/tr472771970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.03.26. 04:25:18

mindenki a csapó táblája festett. ennyi művész és egy megoldás? vagy ez volt a standard?
egyébként szép és ötletes némelyik.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.03.26. 08:33:21

Az eredetiséget a csapó felhasználását illetően én is hiányolom, de ettől függetlenül vannak azért kedvenceim! :)))

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2011.03.26. 08:38:47

@vero:
Hogy tudsz Te már hajnali fél öt előtt a gépnél lenni - vagy ott se hagytad?

Mormogi Uram!
A kislány a csapóval- hahaha!
Különös hangulata van a filmkészítésnek.
Az ember alig várja már a csapó!-tessék...- szavakat, s aztán néhány perc és - ennyi!
Jók ezek a képek, játékosak, és jó a válogatás.
Amúgy pedig a csehes iróniát mindig is kedveltem.
Insz...

skandikamera · http://skandikamera.blog.hu 2011.03.26. 11:41:02

Jók!! Ádám - de főleg Éva - többször ihletett mint maga a csapó.
:-)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.03.26. 13:19:43

@vero: @Enchantée: Igen, a kiírás értelmében csapót kellett használni.
A filmes téma nem volt kötelező - de az Életnek nincsen olyan apró kis zuga, ami előbb- utóbb ne kerülne kapcsolatba a filmezéssel :-)))
@inszeminator: Igen, a csehes irónia nekem is bejön. Van benne egy kis fanyar íz - talán a komló teszi :-)))
@skandikamera: Ha végignézed a csapókat a fesztivál honlapján (link a poszt utolsó bekezdésében) akkor kiderül: nem csak Téged ihlettek meg a Hölgyek :-)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.03.26. 13:25:20

Néhol ki kéne nagyítani a képeket - egy részét csak "lefotózni" sikerült :-( -, hogy a poén kisüljön.
Az még tán látszik, hogy az almafáról Ádámnak csak egy levélke jutott, Éva teli cekkerrel hozza az almát, hajában virág - de látszik-e, hogy a kélgyó bizony rosszul járt: feje vétetett...
Azért nyúlt ki oly' nagyon :-)

Zuzuka 2011.03.26. 18:36:57

jó képek, jó ötlet. én is hiányolom egy kicsit a kreativitást, pl. Éva kezében körte helyett lehetne egy csapó tábla, vagy a hostinecben csapó-ják a sört.... ilyesmi:)

Zuzuka 2011.03.26. 18:54:23

már lehet hogy meséltem, akkor bocs.
gyerekkoromban sokat jártunk Cseszkóba, apukám Királyrévi volt. Az elején vonattal mentünk, és miután a 4. és 5. állomáson is az volt kiírva, hogy Hostinec, anyukám megkérdezte: itt minden várost így hivnak?

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.03.26. 18:58:38

@Zuzuka: Nagyon jó!
Mi is átjárogattunk, mert nagymama (apai) Lőcsén született, és a három leánytestvér közül a második ott is maradt.
Nem mintha rajtuk múlt volna...
Mikor nagyanyám férjhez ment, a fővárosba költözött - ki gondolta volna még akkor...
A legkisebb nővért meg a férj családneve miatt kitelepítették az endékába...
Aki nem ment férjhez, az maradt...

Stegal · http://sanstegal.wordpress.com/ 2011.03.26. 21:17:08

Végiglestem én is mindet.
Néhány kép sokkal többet jelent,mint első ránézésre.A mesélősebbekről szólva:
Abban a sörkimérésben bizony Svejk iszik éppen.A falon jól látható a "Kaiser" képe.
Az a fekete ló nekem Bucephalus maga.
Ki ugyan Nagy Sándor lova volt, de itt épp a Báró kúszik fel oda, ki ugyanúgy hívta a saját paripáját.Tetszenek mert hangulatuk van, mint a régi cseh filmeknek volt.

nemvagyokmesterszakacs · http://nemvagyokmesterszakacs.blogspot.com 2011.03.26. 22:23:44

Ismét jó kis poszt poszt, Mormogi! :)
Nem is baj, hogy utolsónak (és roppant fáradtan érkeztem) mert az előttem szólók felfedték az összes odafigyelni valót. :)))
@Zuzuka: Ez valami olyasmi lehet, mint amikor egy barátunk végigaludta az utat a kocsiban a síparadicsomig. Néha felébredt és egyszer megjegyezte: jó nagy város lehet ez az Ausfahrt...:)))

@Mormogi Papa: A csehes irónia nekem is nagyon bejön, jobban, mint a sör, de ez nem a sör hibája. :)

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2011.03.27. 13:28:47

@nemvagyokmesterszakacs:

A nehezen kimondható Pihenőhely is gondot okoz.
Belga utasom kilométereken kersztül kereste a térképen.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.03.27. 17:51:11

@inszeminator: 1971-ben kérdezgettek minket a Straszburgiak:

Mi az a "kizsárá" ??? (A rhaccsoló rh-et nem tudom leírhni :-)

Végül kiderült, hogy a Metrón olvasták a KIJÁRAT-ot :-)))

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.03.27. 18:03:51

@Stegal: Svejk már jócskán megöregedhetett - nem csak ősz kobakja, s hanyagul a fogasra lendített viharvert katonasapkája mondatja ezt velem, de a pultnál álló fiatal katona egyenruhája is egy későbbi (nem túl szimpatikus) kort idéz…
A csapós leányzó és a mellette álló veresruhás fölött ott egy felirat - tán a rendező mondja:
DRŽ KLAPAČKU ! (Ha ugyan jól olvasom…) Ebből csak a CSAPÓ szót tudom értelmezni :-) Meg a rendicsek mérges képét :-)
A Giorgio De Chirico-képekre emlékeztetőnél pedig a háttérben éppen elsüllyed egy hajó - talán az
A la Nave Va-ra utalva. (A többi inkább felejtős - a Bolondok hajója kivételével…)
Pl.:
english.mart.trento.it/gallery.jsp?ID_LINK=96&area=42&id_context=123
vagy
www.moma.org/collection/artist.php?artist_id=1106

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.03.29. 15:31:18

Ötletes, bár hiányolom, hogy a legtöbb festmény nem igazán "szervesül" magával a csapóval. Arra gondolok, hogy a legtöbb ötlet sima táblaképként funkcionál, vagyis a csapó nélkül is működik.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.03.29. 18:01:44

Íme, egy dupla szakember véleménye! Való igaz: nem filmesek készítették a műtárgyakat :-)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.03.29. 21:18:29

@Mormogi Papa: ha filmesek csinálnák, akkor csak krétával felírt betűk, meg számok lennének. Vagy már mindenhol a digitális csapó játszik? :)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.03.29. 21:45:03

A törölhető filctoll még tartja magát :-)
A lapozós sorszám meg Castingnál. Gyors, pontos, egyszerű. Valamikor volt fa csapóhoz is fémlapra írt számjegyekkel, emlékszünk rá...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.03.29. 21:55:02

@Mormogi Papa: persze, filctoll. De az nem olyan artisztikus.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.04.02. 16:58:35

@Gasper: digitális csapó! :o ÁÁÁÁ!
eszembe sem jutott volna. pedig már minden digi.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.04.02. 22:36:26

@vero: Az benne a trouvaille, hogy a képen látod azt a "Time code"-ot (óra-per-mp-frame) amit a hangfelvevő is használ. (Már nem is Nagra szerencsétlen,az is digi :-) Így rövid lehet a csapó, mégis jó a szinkron. Már ha filmre forog egyáltalán. A TC miatt nem kerülhet más felvétel hangja sem a kép alá :-)

Ettore, motore! Ecco! Accione!!!

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.04.02. 22:49:28

Kimaradt egy betű :-(

Óra perc másodperc frame - ami filmnél leginkább 24, videónál 25 vagy 30 lehet.
(Európában az 50 Hz-es hálózati feszültség, a tengeren túl meg a 60 Hz /110 V/ miatt.)
Ezért van néha gond, ha filmet adnak le a tévében :-)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.04.25. 21:45:52

@bbjnick: Köszönjük!
Késve, mert házon kívül voltuk :-)