Diamonds never die - ez a címe ennek a dalnak, amit a meglepő nevű együttes ad elő..

Egyszerű nóta és csak tetszik. Több nem is kell ide.

Hallgassátok, élvezzétek - It's simply Music :-)

Remélem, szívesen hallgatjátok ezt a régi dalt Cseh Tamás és a Kaláka együttes karácsonyi zenéskönyvéből.

Mormogi Papa 2014.01.30. 17:04

Ujjé…

Ismét egy rendhagyó, képes poszt - bár az utóbbi időben még az is rendhagyónak számít, hogy idebiggyesztek valamit :-(

Valami ugyanis végleg eltűnni készül az életünkből, s csak vizuális memóriánkban, meg néhány régi képen marad lenyomata. Ahogyan korábban megszűnt a Népligetben volt párja is. Jó vagy rossz szórakozás volt? Korábban a (korabeli szóhasználattal) "alsóbb néposztályok mulatsága" volt; ám tagadhatatlanul beleivódott emlékeinkbe, néha a magyar filmművészet hatékony közreműködésével.

Rendhagyó módon, egy rendezkedés közben kezembe akadt kordokumentum: egy kifestő füzet segítségével idézem most föl ezt a világot - aki több fényképre is kíváncsi, az a Fortepan lapján rákereshet.

 

Karácsony első napja van,
köszönt és minden jót kíván
egy csíz a csupasz körtefán.

 

Kedves olvasóim !
 
Előre is békés, boldog, kegyelemteljes Karácsonyt kívánok mindenkinek ! Fogadjátok az alábbiakat olyan jó szívvel, amilyennel én adom át Nektek.
 
- 0 - 0 - 0 -
 
A betegség sohase jön jókor. Hát még, ha megzavar valamilyen szép ünnepet! Jeanne Bendick kedves-bizarr meséi talán éppen ilyen helyzetben születtek, vagy ilyesféle élmény adta az ihletet.
Akárhogyan is, gyermekkoromban vígaszt nyújtottak – és most már az unokák is ismerik. A történetet 1962-ben jelentette meg a Móra Ferenc Könyvkiadó Tótfalusi István fordításában, a szerző rajzaival, ami szerintem kitűnő választás volt.
A kötetben - ára 7 Ft volt - még néhány vers és jó tanács is található.
Jöjjön hát a történet – a végéhez írok csak pár sort.

Mormogi Papa 2011.08.10. 08:00

Lutécia és Attila


 

(Harmad-feledik levonás)
Mert nem igazán önálló egész, inkább külön egység - valójában kilóg a sorból.
Nagyon rövid kitérő: ellátogatunk Frankföldére. Itt is egy hölgy lesz a kalauzunk.
Szent Genovéva; franciául Sainte Geneviève, latinul Sancta Genovefa, született419 és 422 között valamikor Nanterre városában, meghalt Párizsban, 502 és 512 között valamikor - vagyis legalább 80 évet élt meg.

 

(2-dik gyakorlás)
Britannia, mint az köztudott ( Aú!!! Mr. Tájföl… ) el vagyon szigetelve, de olyannyira, hogy a legutolsó sikeres invázió a normannoké volt, akik 1066-ban  magukkal vitték - sok egyéb mellett - az akkori ős-franko-gallo-latin nyelvet is. A szokások egy részét nemkülönben, mint erről a mai angol nyelv is tanúskodik.

 (1-ső nyargalás. Nyergelés !)

- Csitt, egy fehér lovat hallok jőni!
A fenti mondás ismerős, akár Shakespeare valamely drámájának idézete is lehetne, mint a közismert „Lovat! Lovat! Országomat egy lóért!” ( III. Richárd V. felv. 4. szín) - amire az anekdota szerint valaki egyszer lekiabált a karzatról: „Szamár nem lesz jó?“ - válaszul a színész magát feltalálván, így riposztozott: „Dehogynem, jöjjön le a színpadra!“. Mondhatná például a megvakított Gloucester grófja is a Lear király-ban - de nem mondja. Helyette egy idézet-kompilációban szerepel, a sorozat egyik kötetének címeként is, mégpedig két nyelven. Az eredeti angol idézet: „Hark, I hear a white horse coming !“

Mormogi Papa 2011.03.25. 21:45

Zlín - az ötlet.

Nagyon kevés a mondandóm, a képek beszélnek. Helyettem is.

Zlín városában évente megrendezik a gyermek- és ifjúsági filmek filmfesztiválját. Kitaláltak valamit, hogy egyszerre népszerűsítsék, hangsúlyozzák a filmszakma művészet jellegét – s nem mellesleg, hogy némi pénzmagot is szerezzenek.

 

Előző posztomban esett már szó a Napkeleti Bölcsekről, kiknek napja a karácsonyi ünnepkör utolsó jeles napja.
Epifánia azonban nem csak az ő ünnepük és névnapjuk. A szálak ismét messzire vezetnek… Kezdem a Wikipédia megfelelő szócikkeivel.


 

Kedves blogfelem írta egyszer, mikor még nem írtam posztokat:
 

„Sajnálom, nem is kicsit, hogy ezeket a nagyszerű dolgokat csak velem közlöd magánlevélben. Könyörgöm miért nem tereled ezeket kommentbe, hogy mások is olvassák...? Nagyon érdekes dolgokat hozol elő, lehet, a téma így tovább is lendülhetne… Én nagyon örülnék neki.”

A sok elmaradásból próbálok hát behozni valamicskét ezzel a mostani hosszú írással. Következzék hát eszme-ámok-futtatásom.
Úgy kezdődött a dolog, hogy a kezembe akadt egy képeslap. Rajta egy aprócska reprodukció: Idősebb Lucas Cranach „Jungbrunnencímű alkotása. A kicsiny reprón alig látszottak a részletek – de ahhoz eléggé, hogy megkeressem a Wikin. Először a német nyelvűn persze, a cím miatt. Onnét pedig tovább…

Addig-addig buzdítottatok, míg rászántam magamat. A lelketek rajta - az enyémen meg szárad a vizes lepedő...

Kezdem egy életrajzzal, valahogyan csak el kell kezdeni.
Georges Brassens – költő-zeneszerző-előadóművész. Született a Földközi-Tenger parján fekvő Sète kikötővároskában, 1921 október 22-én, és hatvanadik évét alig betöltve húnyt el nem messze ide. De kívánsága szerint szülővárosában, a „Tengeri temetőben” helyezték örök nyugalomra.

Rövid írást teszek fel, mert nem volna szép nyár elején egy "Ilyen hosszú távollét", poszttalan -  hogy filmes utalást is adjak.

Az aktualításom az, hogy a címben mondott város közelében töltök pár hetet, s biztosan járok is majd ott. A másik kötődés a legelső bejegyzésemre utal: itt is lesz szó dedikációról. S talán majd máskor is.

Úgy indult, hogy rendkívüli mértékben bosszantott valami – nem találtam azt a képet, ami megjeleníti az előző posztban említett Ingres hegedűjét.

Persze, hogy nem találtam, mert rossz helyen kerestem, többszörösen is. A francia dadaisták és impresszionisták – no, meg a hasonló "istapisták" között.

Mormogi Papa 2010.05.28. 00:06

Zeti, az Avaros.

Remélem, a címmel sikerült kellő „balladai homályba” burkolnom mondandómat, de nem áltatom magam. Bizonycsak sajnos és valószínű, hogy nem tudom kicselezni a bérbloggerek ( vérbloggerek ? ) hadát, és a nemkívánatos ajánlóba kerülök; de „én nem fogom be pörös számat...”

Illendő megemlékeznünk gyermekkorunk meséiről, merthogy azok (is) vagyunk, amit elolvasunk.

Némely könyvek pedig névleg gyerekkönyvek, de a felnőttekhez is szólnak - s az is megesik, hogy néha megfordulnak a bennük ábrázoltak, legalábbis a szerző egykori szándékához képest. Igen jó példája ennek Gianni Rodari olasz író esete. (Omegna 1920. október 23. – Róma, 1980. április 14.)
A belinkelt magyar életrajz meglepően rövidre sikeredett, ha azonban az ember tovább lép más nyelvekre, olaszul, angolul vagy franciául, esetleg németül már többet tudhat meg róla.

Szép húsvéti ünnepeket mindnyájunknak !

 

Szomorkodjunk most, hogy majd vidulhassunk.

1910 március tizedikén született, Budapesten. Éppen száz éve.
Nem mondhatok róla talán semmi olyat, amit el ne mondtak volna már - jobban. Nem is teszek mást: ide másolok pár részletet az 1973-ban megjelent gyűjteményes kiadás előszavából.
A kötetet szerkesztette Szerb Antalné. A méltatást Veres Pétertől vett idézettel Kardos G. György írta. S most, hogy a kötelező kört megfutottam, jöjjön a lényeg - a Laudáció.

Kezdetben úgy volt, hogy a cím „Frölich János, a magyar Pitaval“ lesz. Tartok tőle azonban, hogy ma már ezt az urat úgyszólván senki sem ismeri. Pedig a maga idejében európai érdeklődést kiváltó író volt, ha nem is szépíró. Teljes nevén François Gayot de Pitaval francia ügyvéd (1673-1743) leghíresebb munkája ugyanis az 1734 és 1741 között megjelent 18 kötetes „Híres és érdekes bűnügyek, s az ezek tárgyában hozott ítéletek“ (Causes célèbres et intéressantes, avec les jugemens qui les ont décidées) volt. Egyéb írásai között voltak anekdota-gyüjtemények: történelmi, „gáláns“ és költői anekdoták egyaránt. Mindegyik hálás müfaj a maga korában. Az utókor mostohán bánt vele – talán érdemén alul értékeli ma, magyar fordításáról nem is tudok. Igaz, akkoriban a több európai nyelven olvasás szinte elengedhetetlen volt bizonyos müveltségi szinten. Jellemző, hogy nem hazája nyelvén írták róla a legteljesebb szócikket, hanem németül. Az említett mü címe (rövidítve) az angolban szakkifejezéssé vált; sőt további kötetek is jelentek meg – mások tollából.

Békés, boldog új esztendőt minden olvasómnak !

Régi kedvencemet veszem elő ez új év kezdetén; olyan írót, kit talán méltatlanul sújt a feledés. Magyar Sci-Fi irodalmunk korai tehetsége Ő, s mellőzésének valódi okát még nem sikerült kiderítenem. 45 után nem adták ki sem korábbi, sem újabb munkáit 1992-ig; kizárólag egyetlen gyűjteményes kötetben szerepeltették most idézendő regénye egy csekély részletét, de  én most nem ezokból citálom művét.

Az ember gondolkodása meglódul valamitől - ki tudja, hol áll meg? Jó példa erre a következő.

Csak a miheztartás végett bemutatom a szobrot, ami elindította a gondolatmenetemet.

Mormogi Papa 2009.11.03. 21:57

November elején

Emlékezünk. Közeliekre és távoliakra. Régen és tegnap eltűntekre.

Lehet mértéke? Lehet ilyenkor mondani valamit?

Mormogi Papa 2009.10.22. 10:00

Idegen tollakkal...

Sokáig gondolkoztam, mit is írjak e napon, ha egyáltalán. Hiszen hogy jövök én hozzá?  Majdnem egy hónap hiányzott még ahhoz is, hogy a kettőt betöltsem. Ma hajnalban felködlött bennem valami történetféle, de nem volt, nem lehetett hiteles... Talán majd máskor, ha el nem felejtem.

Mormogi Papa 2009.10.10. 06:00

Maître François

Maître François élt, műve ma is él, és élni is fog - sokkal inkább, mint azé, kiről a mondást fabrikálták, s ez így van jól.

Sokféleképpen kötődhet az ember hozzá és művéhez. Én most egy régi történettel hozakodom elő.

Az ember ritkán tart otthon egy műből több példányt, s ha igen, annak oka van. Francia-Ferenc mester életműve öt magyar kiadásban szépíti polcomat, nem beszélve a Francis Carco-féle regényes életrajzról; a jegyzetekkel ellátott Livre de Poche és "Aux Quais de Paris" kiadásokról vagy a tanulmányokról. De a kötetek között van egy kisméretű, sötétkék kötésén aranyozott nyomással klasszikus középkori szűz ábrázolást viselő Officina kiadás. Róla szól a történet.