2018.06.19. 11:04
Ujjé…
(A poszt végén mini update - 2018. június.)
Ismét egy rendhagyó, képes poszt - bár az utóbbi időben még az is rendhagyónak számít, hogy idebiggyesztek valamit :-(
Valami ugyanis végleg eltűnni készül az életünkből, s csak vizuális memóriánkban, meg néhány régi képen marad lenyomata. Ahogyan korábban megszűnt a Népligetben volt párja is. Jó vagy rossz szórakozás volt? Korábban a (korabeli szóhasználattal) "alsóbb néposztályok mulatsága" volt; ám tagadhatatlanul beleivódott emlékeinkbe, néha a magyar filmművészet hatékony közreműködésével.
Rendhagyó módon, egy rendezkedés közben kezembe akadt kordokumentum: egy kifestő füzet segítségével idézem most föl ezt a világot - aki több fényképre is kíváncsi, az a Fortepan lapján rákereshet.
Jöjjenek hát a képek!
Ez az első a régi Elvarázsolt kastély kijáratánál álló, abból egyedüli "attrakcióként" megmaradt Hordót ábrázolja. A rajta való átkelést külön meg kellett tanulni - mindig a lefelé haladó oldalfalra kellett lépni :-)
De legalább megtanulhatták az ifjak (itt a veres nyakkendőt büszkén és vidáman - mint a mókus - villantó úttörő), hogy egyszer... - tudom, eredetileg egy viccben szerepelt, mikor megkérdezték az iskola igazgatóját, hogy mit tegyenek az intézmény kertjébe: mászókát vagy csúszdát. - Csúszdát. - jött a határozott válasz. - A mi gyerekeink az Életnek tanulnak. Egyszer fent, egyszer lent...)
A régi Elvarázsolt Kastélyról itt egy kép.
Ez egy divatfotózáson készült sorozat egyik darabja - másként nem üldögélhetne a hölgy a korláton kívül. Ez a hely egyébként is veszélyes volt a szebbik nem számára, hiszen egy alkalmazott az emeltyű meghúzásával fellebbenthette a hölgyek szoknyáját. Akkoriban nem volt divat a női nadrág :-) A belseje inkább lehet ismerős - azt részben újra megcsinálták:
Ez a pingponglabda-halászat, az ügyességi játékok között volt a legutóbb "Sárkány sor" nevű részen.
Több más játékkal együtt.
Például a Dühöngő - ahol a fel-le mozgó fejeket kellett megdobálni, vagy a cilindert kellett lehajigálni róluk. Volt aztán fényképezkedés is - a kornak megfelelő "modern" háttérrel :-)
No meg természetesen repülőgépek is voltak - körhinta formájában. A legrégebbiről, amit ismertem, nem találtam fényképet. Azt a Kacsóh Pongrác úti felüljáró építésekor bontották el a Vidám Park kisvasútjával, meg a Kalapács nevű gyomorfogatóval egyetemben.
Ezen a képen a háttérben még feltűnik a torony, ami körül a repülők röpdöstek láncokon, a környező fák koronájában érdekes nyomokat hagyva :-) A képen viszont már a "Cisszenő" néven emlegetett modernebb repülős körhinta látható - nemrégiben még működött:
Amint működött még a Dodzsem is, ha nem is annyi helyen, mint régebben:
Eltűnt viszont többek között a Velence nevű nyugalmas látványosság:
meg a Goromba és a Krinolin is. Ami megmaradt, az a Sárkányvasút, amihez a bombázás alatt a kisfiú félőn odabújt a filmben…
No és persze a Ringlspiel is, ami már száznál is több éve mulattatja a gyermekeket és a felnőtteket. Ez szerencsére védettség alatt áll, a Sárkányvasúttal meg talán a régi céllövöldével együtt…
Bonusként egy másik film részlete:
Volt valamikor egy "Kisvidámpark" nevű rész is a Cirkusz tőszomszédságában, ami nem volt rossz ötlet, hiszen a kisgyerekeknek másféle és más méretű játékszerek kellenek. Nem utolsó sorban a tolongástól, s talán az "erőteljesebb népi kifejezésektől" is óva őket. Ezt a részt kebelezte be először az Állatkert, egy füst alatt ollóba fogva a Fővárosi Nagycirkuszt is.
Most egy terven azt látom, hogy azt át kívánják helyezni a felüljáró mellé. Hogy az épület felújításra, modernizációra szorul, az igaz. (meg még sok épület, amiket talán sürgősebb lenne modernizálni :-P). A tervezett hely azonban kételyekkel tölt el. A MÁV közelsége eddig sem volt feltétlen előny (talán a felszerelés és az állatok ideszállításában akadt némi szerepe régebben); ám a több felüljáró; a Hungária Körút és az M3 bejövő szakasza zajával, bűzével, autóbusz- és kamionforgalmával aligha szolgálja a nézők, az artisták és a cirkuszi állatok kényelmét…
Így állunk jelenleg - a többit majd meglátjuk.
_ _ _ _ _
Kiegészítés vélhetőleg az MTI képaláírásaiból:
"Budapest, 1949. június 5.
Napjaink Vidám parkjának két elődje közül a Vurstli már az 1800-as évek eleje óta, az előkelő Angol Park pedig csaknem egy évszázada létezett. A Vurstli különös hely volt, tipikus budapesti szórakoztató negyed, a századforduló terméke. Sok talmi csillogással, igazi művészettel is, amely sokféle sorsú, származású, sokfelől érkezett embernek nyújtott szórakozást vagy megélhetést. Óriási tömegek látogatták a Vurstlit, de a külseje lehangoló képet mutatott, végül az 1949-es év lett búcsúéve, beolvadt a Vidám parkba."
"A Vidámpark 1950-ben e két szórakoztató összevonásával jött létre. Ezáltal menekülhetett meg a fenyegető kitelepítéstől és a teljes hanyatlástól. Az 1906-ban épített Körhinta mellett vagy az 1922 óta üzemelő, folyamatosan megújuló Hullámvasút tövében gyerekek és felnőttek élvezik a kikapcsolódás örömeit."
_ _ _ _ _
Kiegészítés: Találtam egy képeslap-térképet abból az időből, mikor még nem épült meg a Kacsóh Pongrác úti felüljáró.
A Wikipédia szerint "Az 1960-as években épült meg a Kacsóh Pongrác úti lakótelep, amihez kapcsoltan1970-ben kialakították a Kacsóh Pongrác úti felüljárót."
Mivel a képet, hogy a feliratok is láthatóak legyenek, jó nagy felbontással digitalizáltam, ezért csak a linket teszem ide hozzá:
_ _ _ _ _
Frissítés:
A Múlt-kor portál 2014.X.17-i cikke hivatkozik a tárgyban egy írásra, ami teljes egészében (a második lapon a megtekinthető dokumentumokkal) itt olvasható:
http://www.archivnet.hu/hetkoznapok/az_angol_parktol_a_vidam_parkig.html
Az anyag igen részletes, nem mellesleg betekintést nyújt a Városligettel kapcsolatos hatalmi harcokba - és az azok során alkalmazott eszköztárba.
_ _ _ _ _
Update: itt (még) látható a főbejárat, mivel lebontották ugyan, de az MTI nemrég megnyitotta archívumának egy részét a nagyközönség előtt - kereshetően.
Kereső kifejezések lehetnek:
Bár ez utóbbira az eredeti jelentésnek megfelelően parkok is bejönnek. Érdemes lefelé görgetni és várni egy kicsit: újabb fotók töltődnek be.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.01.31. 08:25:07
És hogy a témához is hozzászóljak, remek további fotók itt:
egykor.hu/budapest-xiv--kerulet/angol-park---vidampark/462
Ezt az oldalt sok szempontból szeretem, bár a Köztérképhez hasonlóan nagyon változó a színvonala.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.01.31. 10:04:15
Az első kép, ami a lapon van éppen a kisvasút fényképe. Úgy tudom, maga a mozdony részben, meg egy kocsi alváza még megvan valahol - mintha a kisvasút honlapon láttam volna képet róla. Nagy kár, hogy megszűnt - helyreállítva elférne a Vasútmúzeum kertjében a másik kerti vasút mellett :-)
inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2014.01.31. 10:21:55
Ez azt jelentette, hogy az illető vendéglátóegység házon kívülre helyezett egy asztalt, s ott árulta az akkoriban kapható süteményeket, főleg pogácsát.
Kisiskolás voltam, de árulnom kellett néha a vidámpark előtt is, ahová persze soha nem tudtam bejutni, csak álmodoztam róla.
A Népstadion megnyitásának ünnepi eseményeit is csak kívűlről hallgattam, piszkosul korgott a gyomrom, de elvenni, és megenni orvul egy pogácsát...
Lehet, hogy ebből az önmegtartóztatásból alakult ki későbbi pogácsamániám, mely a mai napig gyötör.
Insz...
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.01.31. 10:30:21
Ahogy a pogácsázásban sem :-)
A díszpáholy alatti, nem a köznépnek látására épült helyiségekben jóval változatosabb kiszolgálásban részesültek - minden igényt kielégítő ellátás volt.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.01.31. 10:54:02
www.kisvasut.hu/showgallery.php?a=682
Sajnos nem kizárt, hogy ezek már archív felvételek…
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.03.25. 20:03:43
susztertangó 2014.04.06. 06:40:12
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.07.22. 08:11:45
A wikipédia lapján a kifejezés ugyan eléggé semlegesnek tűnik, de gyanúm, hogy itt nem ebben az értelemben használatos:
hu.wikipedia.org/wiki/Pir%C3%A9zek
A legtöbb, amit tehetek, a "nagyokat" imitálva (mint Kempis Tamás is tette :-P), az az elhatárolódás. Aminek ugyan szerintem semmi értelme, se teteje -de hát legyen.
Ezennel határtalanul elhatárolódom az előző hozzászólás sugallta értelmezéstől. Punktum.
Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2020.08.27. 11:40:07
Apropó stadion és gyermekkor... Valahol Európában, valamikor az 50-es évek végén ingyen jártam focimeccsekre. A házunkban lakott a városunk első osztályú focicsapatának a három tagja. Vasárnap délután jött értük a Pobeda taxi, magukkal vittek engem is. A stadionban ők az öltözőbe, én a pálya menti kispadhoz mentem. Közönséges tornatermi, hosszú fapad volt. Azon ülve néztem a tartalékokkal együtt a meccseket. (Fogalmam sincs, hogy miért voltak tartalékok, hiszen a hatvanas évek közepéig nem lehetett cserélni... 62-ben Görőcs végig sántikálta a csehszlovákok elleni meccs második félidejét.) Egyszer a Tatabánya vendégszerepelt, emlékszem, hogy Cserháti (kapus) mellett ültem.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2021.06.24. 14:40:06
Más országban (tőlünk nem messze) megbecsülik az efféle hagyományt:
m.mult-kor.hu/uj-helyre-koltozik-a-becsi-vidampark-tortenetet-bemutato-pratermuzeum-20210624
Nálunk áll (még áll) a Világ egyik legrégibb, fa építésű hullámvasútja. Állandó karbantartást igényelne - mielőtt einstandolta a BpZoo területéhes vezetése (azóta sem képes a helyén értéket alkotni
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2021.07.09. 11:23:09
Lehetséges, hogy valóban a mobilról beszúrt smiley volt a hibás, mint HSz gyanítja.
Mindenesetre a korábbi bejegyzésemet nem tudom ismételni, ám a veleje ez volt:
Az egykor karbantartást végzők munka nélkülivé válva szétszéledtek. Mára már nincsen senki, aki megmenthetné ezt az ipari műemléket.
Miközben az Óceán túlpartján egy (az egyik tévécsatornán leadott film mutatta) szeretettel ápolják "Az Ország legrégebbi, még működőképes fa építésű" hullámvasútját.
Mi több, beszámoltak róla, hogy egy vadonatúj fa hullámvasút épül (pár éves a film), mivel a modern hullámvasutak "feelingje" össze sem hasonlítható a régi fa művekével.
A száz évesnél is régibb Ringlspiel (körhinta) még áll és helyre is hozták, ez jó. Amit melléje tettek (a vásári kis körhinta) méltatlan hozzá. A "Törpekerék" néven áthelyezett, egykor a Kis-Vidámparkban a legkisebbeknek örömet okozó óriáskerék is megvan, ez jó.
Amit nagyon hiányolok, az az ipartörténeti emlékként mindenképp megőrzésre méltó mechanikus mozgó figurákkal készített Céllövölde (nem kis műanyag micsodákkal jutalmazták a sikert, ám a figurák mozgása látványosan - és mások figyelmét is felkeltő módon - jelezte a sportteljesítményt...
Amit végképp nem értek: az egykori Mesecsónak figuráit ugyan egyszer "modernizálták" igen kétes eredménnyel, ám miért dózerolták el a Sárkányvasutat, ami olyan ikonikus jelenetben húzta alá a háború borzalmát a "Valahol Európában" nyitó jeleneteinek egyikében... Már csak ezért is megérdemelt volna egy (akár csak jelképes szoborként történő) megóvást.
Most már eső után köpönyeg.
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2021.07.09. 12:25:56
fortepan.download/_photo/1600/fortepan_18691.jpg
Itt egy kép 1906-ból:
fortepan.download/_photo/1600/fortepan_14668.jpg
fortepan.download/_photo/1600/fortepan_62568.jpg
A légifényképen jól látszik, miért bontottak el több látványosságot a felüljáró építésekor:
fortepan.download/_photo/1600/fortepan_153079.jpg
(Kalapács, a nagy Repcsi...)
Legutóbb hozzászólt: