2009.11.14. 06:00
Lenin, vagy nem Lenin...
Az ember gondolkodása meglódul valamitől - ki tudja, hol áll meg? Jó példa erre a következő.
Csak a miheztartás végett bemutatom a szobrot, ami elindította a gondolatmenetemet.
A szobor Arthur Koestlert (Kösztler Artúrt) ábrázolja, és nemrég avatták.
A szobor különlegessége, hogy nem álló helyzetben ábrázolja az írót.
Ez a helyzet ugyan nem egyedülálló, de viszonylag ritka. Íme néhány példa:
A hét elején jártam arra a szobor avatása óta először. A sötét téren, ami gyakorlatilag a VI. és a VII. kerületek határán van - a szobor a Városligeti fasor mellett áll - a szemerkélő esőben elgondolkozva a következő megállapításra jutottam:
A mai szobrászok is idealizálva ábrázolják a világot!
Merthogy ez a szobor leleplezése óta - ül...
De az ország egyik legismertebb ülő szobra Hódmezővásárhelyen áll. Nem is akárkit ábrázol: Vlagyimir Iljics Uljanovot – közismertebb nevén Lenint.
Először egy kis kitérő. (A napokban már többször blogra került kép alapján, amin az inkriminált szobor első útja látható – 1970-ben.)
Mivel én abban a városban (pszt, hadititok!) voltam sorállományú honvéd 73 szeptember elejétől 74 augusztus elejéig, a platós Csepel is ide kötődik, amin párszor utaztattak minket.
Nekem és két társamnak hivatalosan a központkocsin kellett volna mennünk, mivel a telefonközpont kezelésére osztottak be; de férfiasan bevallhatom: elméletileg megtanultam, de ténylegesen sohasem kezeltem a mobil központot. Ami voltaképpen szerencse is volt a "nem jó a nagyurakkal egy tálból cseresznyézni" ősi bölcsessége alapján. Ha az ember a parancsnokokat kényszerül kiszolgálni (ráadásul egyszerre többet is) könnyen kaphat fenyítést: laktanyafogságot például, hogy csak a legenyhébbet említsem...
Egyszer azért utaztunk a központkocsival, és az nagyon emlékezetes maradt. A HM szemlét követő napon történt. A Honvédelmi Minisztérium látogatása (helikopterrel érkező piros csíkos nadrágú feljebbvalók özöne) a katona rémálma. Minden egyes fűszálnak csillognia kellett, hetekkel előbb már mindenki szorgoskodott; festett, tisztított, javított, rendezett, kaszált, kapált, gereblyézett... Mikor késő este elvonult a vihar, már senkinek sem volt kedve kimenni mindent rendbetenni, amit az ellenőrzés során szétrámoltattak velünk, hogy lássák: minden rendben van-e.
-Holnap is lesz nap, elvtársak! - nyugtattak minket.
Hanem elaludni azért nem ment hamar, jó darabig beszélgettünk még takarodó után is a riadólámpák fényében.
Aztán beütött a krach.
A naposasztalnál álltam éppen, ami szinte mindennapos dolog volt. Kétoldali sérvműtét után alig több, mint egy hónappal vonultattak be. A kaszárnyában töltött egy hónap után (minek azt elkapkodni?) jött ki az orvosi utasítás ezredparancs formájában (így legalább mindenki hallhatta - magánélet úgysem létezett) hogyaszongya:
„Gázálarcot huzamosabb ideig (az mi ?) nem viselhet, őrségbe beosztani nem lehet...” kábé ennyi. Az, hogy alapkiképzés alatt ne mászassanak-ugrassanak-vitessenek velem mindenféle nehéz és felesleges cuccot, az nem volt benne. Persze minek is: az alapkiképzés hónapján már úgyis túlestünk. (Közben az éjszaka kellős közepén kivezényeltek bennünket a pályaudvarra szívlapáttal szenet hányni – mikor felvetettem a főtörzsnek, hogy mi a helyzet, közölte: - Na és, nekem meg háromoldali sérvem volt. De hát mit is várhattam volna egy Pol tiszttől?)
Ennek ellenhatására s mintegy bosszúként én ezredszinten is kimagaslóan sok "szolgálatot" adtam más beosztásokban. Noha egyes szolgálatok után pihenőidő járna, volt olyan hét, hogy minden nap be voltam osztva. (Reggeli eligazításra így is mindig borotválkozva kellett odaérni. Sokszor vétettem a Tízparancsolat negyedik verse ellen, mi mondja: "Ne csinálj magadnak faragott képet..." - mert meleg víz, az sem volt. A mosdóhelyiség is fűtésnek híján, betörött ablakkal szégyenkedett...)
Szóval mikor hallottam, hogy sorban riadóztatják az alattunk lévő egységeket, és már az ellátók is öltözni kezdtek, szóltam a fiúknak: készüljenek, így kicsivel több idejük lesz, mintha kivárják a riadót... Igazam is lett.
Mindamellett fejvesztett kapkodás volt, ruhástól-fegyverestől le a beosztás szerinti kocsihoz és irány - hova is? És miért? Az ilyesmit a katona nem kérdi: ha szükséges, úgyis megtudja azt a kellő időben. Legalábbis így mondták – nem egyszer, sokszor.
Kocsink vezetőjének ragadványneve Buga Jakab volt. Annyi bizonyos, hogy kajla bajuszával felettébb hasonlított névadójára a Tenkes Kapitánya című filmsorozatból. Ott fokossal - karikás ostorral jól bánó népi hős volt. A miénk meg sofőr: külön kategória a seregben.
Mentünk szépen, libasorban. Az első kocsit követtük. (Valószínűleg parancsnoki kocsiféle lehetett, merthogy nem harcolni mentünk, mint kiderült. Néhány tiszt ugyanis beérkezett a riadóra. A többiek meg másnap jöttek utánunk, ki kocsival, ki vonaton. Merthogy a szemlézők elvonultát ők a városban vagy odahaza szintén megünnepelték.)
Szóval haladt a kocsisor, mi meg bevackoltuk magunkat a padládákra meg a központkezelő forgószékébe. Merthogy hárman voltunk oda beosztva. Hajnaltájban mindannyian elbóbiskoltunk. Sajnálatos módon Buga Jakab is. Ő sajnos a mozgó Csepel volánja mellett, mint egy kollégájáról Péhoward írta volt...
Égszakadás, földindulás - a Kicsi fején egy koppanás... merthogy a rosszul rögzített kábeldob ráesett. A Sánta meg majdnem kiesett az ajtón, mert feldőlt vele a forgószék, és csak a jó szerencséjének köszönhette, hogy meg tudott kapaszkodni az ajtófélfában (az ajtó is kinyílt), mert szorosan mögöttünk jött a sötétben a következő kocsi. Ideje sem maradt fékezni: hiszen mi sem fékeztünk, csak beleütköztünk az elöttünk haladóba.
Az akkor elhangzottakat hál' Istennek nem tudom és nem is szeretném felidézni. Jó, hogy komoly baj nem esett, csak a lökhárítónk görbült kajlára, pedig azt a Honvédségnél vastag vasidomból csinálták. A következő napok őrülete volt - lehetett - az oka, hogy "Jakab" megúszta komolyabb fenyítés nélkül. Vészhelyzet volt ugyanis. Árvízhez vonultunk ki Szentes városába. Amiből ugyan nem sokat láttunk. Én különösképpen nem, mert másnap visszavittek a helyőrségbe, hogy legyen ott legalább egy váltás rádiótávírász (akkor még úgy-ahogy ment a prütyi) - mert a nagy kapkodásban mindenkit kivezényeltek a gátra, annyi ember sem maradt a helyőrségben, hogy az működni tudjon.
(Egyébként ez a pár nap odabent igen jól telt: a koszt érezhetően javult, mert a kevés szakács ha jót akart enni, akkor kénytelen volt jót is főzni. Ez a nagy laktanyák átka: a konyhások külön "sütögetik a pecsenyéjüket" mindkét értelemben - a sorállományra meg tesznek...)
És most a „De jól esett” szobor története – ami szinte városi legendává nötte ki magát. Az egyszerűség kedvéért idemásolom volt évfolyamtársam írásából a vonatkozó részt. Úgy teszek, mint ő: elfogadom az írásban szereplő álnevét.
Szerző tehát: Pencz honvéd...
Ha a kilométernyi egyenes, fás Ady Endrén végigmegyünk, és felkaptatunk az emlékmű posztamensén, egy orosz katona bronz karjaiba jutnánk. Szemben áll velünk, egyik kezében zászló, a baljával utat mutat. Miért nem egy helyi lakos mutatja, merre kell mennünk? A csuda érti. A katona jobbjánál, lent, néki merőlegesen egy kucorodó, fehér kőtömeg. Vlagyimir Iljics Uljanov, vásárhelyi népnyelven a szaró Lenin. Szabó Iván szobra úgy ül, mintha nagykabátos szorulásában az adott címnek próbálna megfelelni. Pedig lehetne vörös Lenin is.
- Csele elvtárs, riadó!
Csele János, a halkszavú, amúgy joviális és kortalan leendő mester majdnem elküldte az ügyeletest, azt hitte, hülyíti.
- Ne csináld már! Eszednél vagy? Hagyj aludni!
- Most szólt a külső járőr jelentése alapján az ütihá. Szedje össze azonnal a szobrász előfelvételis állományt!
- Hmm… város,… szobrász? Mit vigyünk? Gázálarcot, géppisztolyt?
- Hülye! Leninről van szó… kőszobor… fehér… volt.
- Mindent értek, tizedes elvtárs. Sikamika. Megmossuk Lenin fejét.
- Jogos. Hajts!
Időnként riasztottak minket, mivel a szobrász előfelvételisek is nálunk voltak. Éjszaka, az indiánokat megszégyenítő settenkedéssel, de viharos gyorsasággal, vonult ki az operatív csapat. Erős drótkefével és mindenféle kaparóeszközzel estek Leninnek, miként nekünk bevonuláskor a kőbaltás. Még szerencse, hogy a proletárvezér erősen kopaszodott, és a kő pórusait nem cifrázták hajfürtök. A fejen elnyomott üvegnyi vörös tintát kellett láthatatlanná tenni.
Ha Lenin és a katona helyet cserélne, sokkal nehezebb lenne a vörös festék feljuttatása, nagyobb a leesés rizikója, meg egyáltalán. Nem is látnánk, mi van a fején, eltöltene bennünket a fekális perspektíva, ezt amúgy leendő történész hallgatóként mondom, és nem történelmi tapasztalatból. Azért is úgy fogom kezdeni leendő történelem óráimat, majd, valami iskolában: - Én leszarom a történelmet… és ez kölcsönös.
A szobor ma is áll - illetve, jobban mondva: ül. Sőt: a Jóisten igencsak felvitte a dolgát... senki sem gondolta volna, hogy ilyen magasra fog emelkedni!
Ott ül az Emlékpont faszádján. Hogy mire vár, azt nem tudom... de valahogy az az érzésem, még mindig szemmel tart minket.
Frissítés:
Eszembe jutott az egykor népszerü bökvers - vagy dalszöveg.
"Mert ahol most én ülök,
nem véletlen' állok ott…"
(Az sem kizárt, hogy a homlokzatra nem az eredeti kőszobor került fel - valahogy túl élesnek tűnnek a vonásai.)
Friss: Valóban nem az eredeti került a homlokzatra. Az alkotó örökösei nem járultak hozzá...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.11.14. 09:56:35
Először is Lenin lekötözve egy teherautó platóján gyönyörű.
A cáriak meg csak száműzték.
Ahelyett, hogy egy teherautó platóján lekötözve stb stb...
Aztán ott van a trabant és kicsit távolabb a lovát ugrató huszár.
Beszédes együttes.
Lenin rettenetes mellizmai a nagykabáton át is jól megfigyelhetőek, vezéralkat.
Csak ne gubbasztana oly merengő pózban a latrinán...
Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.11.15. 16:32:47
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.11.17. 22:29:47
(Csak kivártam: hátha hozzászól még valaki...)
bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.11.20. 11:20:58
Ez a
www.budapestszobrai.hu/
oldal valóban veszélyes. Egyszer egy emiledben említetted, hogy a kereső veszélyes oldalként jelölte meg. Nem tudom, most hogy áll a dolog, de, vagy két éve, én keresgéltem az oldal adatbázisában - ha jól emlékszem excel-táblázatok voltak elérhetők - és tényleg kaptam a pofámba egy csúnya vírust:-) Meg is döbbentem, hogy egy ilyen officiális oldalon ilyen történhet. Azóta (persze) lehet, hogy takarítottak arrafelé is.:-)
És: a Lenin.
Bevallom, én eddig nemigen gondolkoztam azon, hogy mi volna a helyesebb magatartás: 1. elfelejteni az egész kommunista múltat (egyszerűen nem foglakozni vele, rábízni a történészekre); 2. komoly kultusszá emelni a kommunista időkre való emlékezést? Természetesnek tartottam, hogy Terror házát és Emlékpontot (és efféléket) üzemeltetünk, és azzal el van intézve. Persze, történeti munkákat, folyóiratokban megjelent cikkeket olvastam, mert érdekeltek, de, hogy ennek a múltnak mi az aktuális hozadéka, hogyan építkezhetünk ebből a múltból a mában, ezt nem gondoltam át.
Mostanában kezd bennem mocorogni a felismerés, hogy az emlékhelyek létrehozása nagyon kevés. A történeti tényfeltárás, szakmunkák megjelentetése (esetleg a kutatási eredmények népszerű formában való közreadása) önmagában nem sokat ér. Ennél jóval többre van szükség.
Mikor a Csontváry-film ajánlót írtam a magyarido.blog.hu-ra, elkezdtem olvasgatni mindenfélét Csontvárytól, Csontváryról, a korról (a XIX.-XX. századfordulóról), kortársaktól, kortársakról. Máig nem tudtam abbahagyni, annyiféle érdekes olvasmányt találtam. És ahogy olvasgattam, megérett bennem a felismerés, hogy rosszul viszonyulunk a múlthoz.
Mi a múltat lezártnak tekintjük. Pedig nem az. Nem vagyok én olyan okostojás, hogy ezt értelmesen el tudjam magyarázni, de azért megiscsak megpróbálom körülírni.:-) Úgy gondolkozunk a történelmünkről, a kultúránkról, mint egy könyvelő: ami volt, az mind a mérleg előtt volt, az már le van zárva, az az érdekes, ami most van, a folyó ügyek. Pedig a kultúrában, a történelemben nincsenek ilyen határvonalak, folyamatosság van. Csontváryval kapcsolatban idéztem Inszeminatornak Huizingát, mert, szerintem, ő is ugyanerről beszél (csak nálam milliószorta értelmesebben):
„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.”
Szóval, hogy a múlt nem valami lezárt "valami", amire mi, innét, lenézünk és eldöntjük, hogy tetszik-e nekünk vagy nem, tudomásul vesszük-e vagy tagadjuk, jelent-e számunkra valami tanulságot vagy érdektelen, hanem eleven, "életértékkel" bíró jelenléte van a mában.
És mindezt azért mondtam el, mert ez, nyilvánvalóan, a kommunista múltra is igaz. (Életértékkel bíró jelenléte van.) És úgy kell hozzá viszonyulnunk, mint amire igaz.
Most, sajnos, nem tudom világosabban kifejteni:-)
ü
bbjnick
inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.11.21. 10:05:43
"Bevallom, én eddig nemigen gondolkoztam azon, hogy mi volna a helyesebb magatartás: 1. elfelejteni az egész kommunista múltat (egyszerűen nem foglakozni vele, rábízni a történészekre); 2. komoly kultusszá emelni a kommunista időkre való emlékezést?"
A válasz erre a kérdésre, csak kellőképp cinikus lehet. Vagy...?
Csak körül kell nézned, láthatod, hogy a mérvadók és tájékozottak szerint nincs itt semmiféle gubanc, ellentmondás, kérdés - ne gyötörjön senkit bizonytalanság, a kettő kiválóan műkodik mégpedig egyszerre.
Elfelejteni a múltat...? Egy részét csupán, ami zavaró!
Komoly kultusszá emelni az emlékezést...?
Hát persze. Gyökereink vannak. Előássuk őket, kitüntetjük, megbecsüljük.
Pompás fényükben fürdőzünk, mi mást tehetnénk?
Nélkülük semmik vagyunk, azt meg valljuk be őszintén, hogy minden leszünk, azt csak ünnepélyes pózainkban hazudjuk. Inkább mindenünk legyen avval jobban járunk.
Szóval egy kicsit innen is meg egy kicsit onnan is.
Van erre régi recept.
Hogy Hitlert sok német fiatal a Nationalelf szövetségi kapitányának tartja...na és?
Nálunk Kádár János a legnagyobb magyar.
Még eccer na és...!
Talán egyszer helyükre kerülnek a dolgok és megnyugszanak a lelkek.
Elvitték nálunk a felsőtagozatot. Az iskola kisebb részében tájjellegű kiállítás nyílt, csak tátottam a szám amikor megláttam. Az osztálytermekben klubok az idősebb generációnak.
Megcsináltam a falu címerét, kivarrják.
Hogy mennyibe kerül...? Semmibe. Jólesik.
Látom másoknak is.
Nincs fizetett népművelő. Tanárok vannak, akik még itt ragadtak.
Hogy miért nem kötözték le a nagy Lenint idejekorán?
Mi szükség volt erre a borzalmas kacskaringóra...?
üdv mindenkinek:
Inszeminator
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2009.11.21. 21:52:57
" S aki nem tanul a múltból, arra ítéltetik, hogy újra... "
bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.12.24. 02:51:16
magyarido.blog.hu/2009/12/24/dies_est_laetitiae
a magyarido.blog.hu szerzői
inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.12.24. 21:38:33
Insz...
Attilajukkaja 2010.01.12. 18:52:50
"Én leszarom a történelmet… és ez kölcsönös." Nem tudom, ezt ki mondta, de egy gyongyszem!!!!!!!
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.01.13. 14:56:50
Egykori évfolyamtársam, ma - egyebek mellett - középiskolai tanár:-)
Attilajukkaja 2010.01.13. 19:58:55
Na jo, de ki az a Pencz honved? Akar egy fantazianev is lehetett volna, vagy egy idezet, amit Pencz honved felhozott.
Szoval, gratula Pencz tanar urnak!
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2010.01.13. 20:04:16
Zolcsi67 2011.06.08. 12:31:50
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.06.08. 14:27:28
@Zolcsi67: Kétségtelenül, de itt ugye nem erről volt szó. A Szoborlapon magam is sokkal találkozom - az Anonimus-szobor meg belekerült a Budapeste című brazil-magyar koprodukcióba is… mint szereplő :-)
www.imdb.com/title/tt1180300/fullcredits#cast
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.06.09. 08:30:19
Hogy Pencz honvéd mit szólna hozzá, azt alkalomadtán megkérdezem. Azt azért leírom, hogy ez egy kisregény egyik fejezetének egy apró részlete, és tudtommal a szerző még nem jelentette meg, bár több könyvét igen.
Talán azért nem, mert az álnevek dacára (vagy talán éppen azért?) jónéhány szereplőre ráismertem. Pedig bár egyszerre, de más századnál voltunk :-)
A hivatásos állomány egyes tagjai viszont (emlékezetem szerint) saját néven futnak - mert volt néhány, akiket az egész ezred ismert. Mások csak helyi "népszerűségnek" örvendtek...
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.06.09. 20:53:45
És még nem jelent meg :-(
Szkv 2011.06.13. 20:06:35
Szobor döntögetéssel csak lassan, mert még hátha "vissza kell ÁLLÍTANI"
Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.06.14. 15:43:56
A "művész úr" el van maradva pár brossúrával!
brochure, nőnemű főnév:
Sens: Mince livre broché
azaz: vékony, fűzött kiadvány (könyv).
Angolul brochure.
Szinonímaként szerepel még a prospektus, röplap és nyomtatvány is.
vén betyár 2011.06.22. 06:45:32
Télleg azt álmodtam, amit.
Télleg nagyon érdekelnének a művek és a szerző.
Télleg nem lelek nyomra, csak telefonfülkéket találtam, melyek mind nekem is személyes ismerőseim.
Télleg mindig érdekesebbek a regények a szerzőnél?
Legutóbb hozzászólt: